Ha figyelembe veszem azt, hogy a sár mint olyan, évszaktól függetlenül bármikor megkeserítheti napjainkat, nem is értem miért nem írtam a sárfolt eltávolításáról már korábban.
Úgy tűnik, a legelemibb témák felvetéséhez néha saját “élményre” van szükség. Így történt ez most is, ráadásul a lehető legextrémebb módon.
Reggel frissen, tisztán, illatosan indultam el otthonról. Néhány méter megtétele után -továbbra is frissen, tisztán, illatosan- beültem a kocsimba, majd alig negyed óra elteltével kiszálltam belőle, de immár fülig sárosan.
A magyarázat egyszerű.
A jól bevált “taxis-légkondit” használva (leengedett ablak + light fűtés) indultam el házunktól. Az épphogy felkelő nap fényében boldogan konstatáltam a forgalom gyérségét és élvezettel szívtam be a kora tavaszi friss levegőt. A tökéletes vezetési élményen csak a kátyúk kerülgetése csorbított egy keveset.
-Ennél szebben nap nem is indulhat. -gondoltam épp, amikor a szembejövő sávban közlekedő autóstársam csúnyán beleszaladt egy kátyúba. Mondanom sem kell, hogy a kátyúban lévő száradásnak induló sár egységesen borította be autóm teljes bal oldalát, és a leengedett ablaknak köszönhetően engem is.
Az első lehetőségnél visszafordultam és hazafelé vettem az irányt.
Gyors zuhanyozást és teljes ruhacserét követően ismét úton voltam.
Amikor délután hazaértem, ruháim már ismét tisztán, összehajtva vártak. Mivel az öntisztulás szóba sem jöhetett, kérdések özönét zúdítottam páromra…
Nedves folt, száraz folt:
A még vizes sárfoltokat egy nedves ruhakefével távolította el, majd helyüket vizes ronggyal átdörzsölte. Ezután a még látható sárfolt nyomokat egy ecetes vízbe mártott ruhakefével tüntette el.
A már száraz sárfoltokat egy száraz ruhakefével alaposan kikefélte, majd egy denaturált szeszbe mártott ronggyal tisztította ki teljesen az anyagból.
Bár ennyi mindkét esetben megtette hatását, az igazán makacs nedves sárfoltok után maradt foltokat is eltávolíthatjuk -anélkül, hogy az egész ruhát kimosnánk-, ha egy benzinbe mártott ronggyal alaposan átdörzsöljük.