Vegyszermentes kategória bejegyzései

Hogyan tisztítsuk meg a kristálycsillárokat?

Ha ez egy szórakoztató oldal volna, most az enyhén “fásnak” nevezhető angol humor nyomdokaiba lépve számos “hasznos tippet” ajánlanék (pl.: alaposan, nagy türelemmel, kitartással, stb.). Ezen a nyomon haladva megállapítom, hogy az angolok nem csupán humorosak, de gyakorlatiasak is, hiszen a fenti példák valóban helytállóak, ha egy kristálycsillár tisztítását tűztük ki célul.

Vértezzük tehát fel magunkat az említett tulajdonságokkal, és egészítsük ki némi környezettudatossággal. Tapasztalatból állíthatom, hogy ha így fogunk valamihez, a legmacerásabbnak tűnő feladat is könnyebbé válik.

Én a magam részéről kétféle módszert szoktam alkalmazni, a tisztítandó felület szennyezettségétől függően, de mindkettőtmegelőzi a csillár alatti padló letakarása.

– Erősebb szennyeződések esetében pamutkesztyűt húzok a kezemre, majd kesztyűs kezemet szalmiákszeszbe mártom és áttörlöm vele a csillárt díszítő kristályokat.

– Enyhébb szennyeződések eltávolításához egy tálban elkeverek 1 résznyi alkoholt 3 résznyi vízzel, majd ebbe az oldatba mártom az egyes kristályrészeket. Amelyiket nem tudom az edénybe mártani, egy puha ecsetet az oldatba mártva és ezzel áttörölve tisztítom.

Reklámok

A szalmakalap tisztítása

A nyár egyik fő kelléke a szalmakalap. Bár még korántsem olyan jó az idő, mint július közepén, érdemes beszélni arről, hogy 30 fokban szikrázó napsütésben, ha felvesszük eme fejfedőt, ne érezzük kényelmetlenül magunkat, ha szomszéd meglát minket.

A kevésbé piszkos, poros kalapot sós oldattal (egy liter víz, ötevőkanál konyhasó) tisztítsuk. Amennyiben nagyon piszkos, szappanos vízzel és kefével mossuk át. Az oldatba tegyünk egy kevésszalmiákszeszt is (egy liter szappanos víz, 3 evőkanál szalmiákszesz). A végén tiszta vízzel öblítsük.

Ha a szalmakalapot fehéríteni szeretnénk, először alaposan tisztítsuk ki, majd hidrogén-peroxid és szalmiákszesz egyenlő arányú oldatával egyenletesen dörzsöljük be, hagyjuk megszáradni. Ha kell, kissé nedvesen vasaljuk.

Ha a kalapot dobozban vagy műanyag zacskóban tároljuk, használat előtt elegendő kikefélni. Ha kissé megsárgult, akkor dörzsöljük át egy félbevágott citrommal, majd vizes kefével mossuk le, és szárítsuk meg.

A szalmakalap tisztításához durva kefét használni, ill. erősen kefélni, vagy a rostokat átáztatni nem szabad, mert könnyen tönkremegy. A tűző napon se szárítsuk, mivel a szalmarostok túlzottan kiszáradnak, és törékennyé válnak. Szárítás után a kalapot tanácsos bekenniglicerinnel, hogy a rostok ne keményedjenek meg.

Forras: hazipraktikak.com

Aranyékszerek fényesítése hagymalével

Az ékszerek tisztításáról korábban már megpróbáltunk teljes képet adni, ám a legegyszerűbb megoldások hírét néha késve hozzák a mesebeli királyság postagalambjai.

Így történt ez most is.

Épp korai estebédem elköltésére készültem, amidőn a tollas futár -csőrével kocogtatva az ablak üvegén- jöttét jelezte.
Néhány turbékoló köszöntés kíséretében meghívtam vacsorára, bízva abban, hogy miközben kenyeremről a rozst csipegeti, elbeszéli nekem a szárnya alatt hordott levél tartalmát, így én lustaságom teljében, annak olvasása nélkül tájékoztathatom olvasóimat az óperenciás tengeren túl történtekről.
Bár tervem sikeréhez szükség volt öregapám legjobb borából is majd hét gyűszűnyire, végül megeredt a madár csőre, s hajnalig mesélte az új király koronázásának történetét.

Mivel lustaságomon túl, jobb híján garasosságomról ismernek, spórolván a tintával, kihagynám a számos hamisan csengő madárdalt, és csupán a lényegre szorítkozva mesélném el a jeles esemény előzményét.

Történt ugyanis, hogy a Hetedhét Királyságban maga a híres Hétfejű Sárkány kezdett garázdálkodni. Hét év alatt hét királyt falt fel jóízűen, elvéve ezzel a nyolcadik jelölt minden kedvét az uralkodástól. Ezután hét évig nem volt aki irányította volna a Hetedhét Királyságot.
Néhány lassú nemesembert kivéve nem is akadt a sárkány fogára való étek, és miután megunta az óvatlanul kapálgató parasztok fogyasztását, odébbállt.

A Hetedhét Királyság királyt keresett…

Most már akadt jelölt bőven s bátran, hanem a koronát őrző csodaszép varázslóleány egytől egyig faforgáccsá változtatta őket, mert a királyi korona megfeketedetten, fényevesztetten mutatkozott olajos hajukon.

A palota téli fűtésgondjai megoldódni látszottak ugyan a rengeteg felhalmozott faforgács által, de a korona csak nem akart fényesen pompázni az önjelölt királyok fején. A legcsúnyább veszte talán ama külhoni  hercegnek volt, akit a varázslóleány egyenesen fűrészporrá változtatott, mert smirgli használatával próbált a trónra kerülni.

Végül már a köznép soraiból is lehetőséghez jutott néhány jó génállományú jelölt. Köztük volt a királyi főpuceváló is, aki szakmája fortélyait ükanyjától tanulta, s a hozzávalókat a virágzó természetben lelte meg.

A varázslóleány legnagyobb ámulására hagymalével kente be a hosszú tárolástól megfeketedett aranykoronát. Ezután a főpuceváló könnyed sétára invitálta a varázslóleányt, melynek során többször is hasonlította annak szépségét a mező virágaihoz.
Egy-két óra múltán visszatértek a hagymalével bekent koronához, de az bizony nem volt szebb.
A varázslóleány már épp elmorzsolni készült egy könnycseppet, amiért a szimpatikus főpuceválót is faforgáccsá kell változtatnia, amikor is a jó génállományú legény egy puha ronggyal törölgetni kezdte a koronát.
A törölgetés nyomán a korona sosem látott szépséggel szórta a ragyogás sugarait.

Eldőlt hát a királyság sorsa, de mint minden mese ez is úgy szép, ha a végén még elárulom, hogy a Király mellett Királynét is talált a birodalom, méghozzá a csodaszép varázslóleány személyében.

…éppen úgy láttam, mint most. Ott voltam ahol mesélték.

Papírmatrica eltávolítása fa felületekről

Lassan eljutok arra a pontra, hogy hálás lehetek az alig két és fél éves fiamnak a potenciális témakörök biztosításáért. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy nem csak szóban közli az ötleteit, hanem a gyakorlati megvalósítás útjára lép és egy-egy poszt megírása előtt kötelezővé teszi a főpróbát.

Ennyit az “..azt hallottam, hogy ez jó megoldás…” lehetőségéről.

Legújabb kreatív hobbija a matricákkal történő dekorálás. Amíg csak a csempékről, ablakokról vagy éppen a hűtőről kellett eltávolítani a fejjel lefelé száguldó versenyautókat és az egyéb általa szépnek tartott, színes csodát, nem éreztem túlságosan terhesnek a feladatot, de természetesen csak idő kérdése volt, hogy mikor látja meg a “nagy lehetőséget” az ajtókban és a bútorokban is.

Amikor eljött a pillanat, már felkészülten álltam a dologhoz és tudtam azt is, hogy utána lesz miről írnom.

Gondolom, mondanom sem kell, hogy a késsel történő kapirgálás ezen a szinten egyenlő az elégtelen osztályzattal.
Jobban tesszük, ha a konyhában nézünk szét és keresünk hatékony “tisztítószert”.

Lakkozott vagy olajjal beeresztett felületekről étolaj segítségével tudjuk eltávolítani a nem kívánt dekorációt. Cseppenként vigyük fel a papírra, hagyjuk pár percig hatni, majd egy puha ronggyal töröljük át alaposan. Ezt a műveletet ismételjük meg párszor, és a matrica nyomtalanul lekopik.

Natúr fafelületek esetében is alkalmazható a fenti eljárás, de fokozott óvatossággal járjunk el, különben az olaj foltot hagyhat maga után!

Ha nem akarunk kockáztatni, akkor használjunk étolaj helyett ecetet. Kenjük át vele többször a matricát, hagyjuk rajta, míg felázik, végül puha ronggyal óvatosan töröljük le.

A körömlakk eltávolítása

Hölgyeim, ugye Önökkel is előfordult már, hogy bármennyire is vigyáztak, a körömlakk lecsöppent a szőnyegre vagy a padlóra, illetve nem volt ötletük arra, hogy vasárnap délután mivel helyettesítsék  az elfogyott körömlakklemosót? Akkor ez az Önök posztja.

A körömről szeretnénk letisztítani a körömlakkot, akkor a legtermészetesebb módszer, ha esetet használunk.

Ha rácsöppen a ruhára, akkor a legegyszerűbb módszer, olyan  körömlakklemosót használunk, ami nem olajos. Olajos körömlakklemosóval textilanyagot ne tisztítsunk, mert foltot hagy! Tisztításkor a folt alá minden esetben tegyünk fehér rongyot, és áztassuk a foltot, majd a feloldott lakkot fehér ronggyal távolítsuk el. Ha tisztítás után a textilanyagon folt maradna, a foltot háztartásibenzinnel is mossuk át.

Textilanyagról a körömlakkot acetonnal vagy ecettel távolíthatjuk el. A folyadékkal itassuk át a foltot. Néhány perc elteltével vattával dörzsöljük át. A feloldott körömlakk nyomtalanul eltűnik.

A szőnyegre került friss foltot azonnal távolítsuk el. Vattával itassuk fel, majd a foltos részt ecetes ronggyal finoman mossuk át. Ha a szőnyeg megszáradt, a folt helyét szőnyegsamponnal is tisztítsuk ki. Amennyiben a lakk már megkötött, a foltot kenjük be vékonyan acetonnal, majd dörzsöljük le a lakkot.

Olajfolt eltávolítása betonozott felületekről

Garázsokban, gépkocsibeállókon, de akár grillsütők környékén is az egyik legkellemetlenebb szennyeződés az olajfolt. Persze lehet ezt autónk kisebb hibáját előre mutató jelként is értelmezni, de a szivárgás elhárítása után senki sem szereti a sötét, beivódott foltok látványát.

Legtöbbször az ilyen foltok “tulajdonosai” azt gondolják, hogy eltávolításuk lehetetlen, hiszen a beton porózus szerkezete mélyen magába szívja az olajat és azt az érzést kelti, hogy -csodaszer híján- örök emlékeztetőként tekinthetünk rá ezután.

Szerencsére ez is csak egy folt, és ha mást nem is, azt már bizonyította ez az oldal, hogy némi házipraktikával felszerelkezve semmi okunk a borúlátásra.

Ha csupán néhány cseppnyi olajfolt eltávolítása a cél, még válogathatunk is a lehetőségek közül:

– Terítsünk a szennyeződésre több rétegben újságpapírt. Ezután némi vízzel itassuk át az egészet. Végül erősen nyomjuk a foltokra.
Száradás után távolítsuk el a papírokat és egy erős kefével dörzsöljük át a foltok helyét.

– Szintén jó megoldás, ha szalmatöreket, fűrészport vagy homokot szórunk a foltokra. Hagyjunk neki egy kevés időt, hogy felszívja a szennyeződést, majd seperjük össze.
Ha a foltok még nem tűntek el, ismételjük meg a folyamatot.

A nagyobb kiterjedésű olajfoltok eltávolítása némiképp bonyolultabb:

– Öntsünk a foltra mosóbenzint és hagyjuk rajta kb. 30 percig. Ezt követően -további mosóbenzin hozzáadása mellett- egy erős kefével súroljuk át alaposan a szennyezett részt, majd itassuk fel papírral vagy szívógyapottal.
Ezután készítsünk mosószeres oldatot (4l vízhez kb.2dl hypót vagy más fehérítőt keverve) és mossuk fel ezzel a tisztítandó felületet.

Fontos, hogy a fenti eljárás során kerüljük a nyílt láng használatát ill. a dohányzást!

Fából készült virágládák tisztítása, ápolása

Azt már korábban említettem, hogy lakásunk kulcsainak kifejezetten hátrányára vált a virágláda alatti tárolás, de figyelembe véve a virágláda -nevében is megmutatkozó- funkcióját, ezen nincs is mit csodálkozni.
Mivel az utólagos sopánkodást nem kifejezetten szeretem, igyekszem tanulságos esetként emlékezni kulcsaim kálváriájára, és rátérek az őket rejtő virágláda tisztításával, ápolásával kapcsolatos tapasztalataimra.

Az őszi lustaság következményeként első dolgom a tavalyi föld eltávolítása volt. Egy újabb lehetőség, hogy az én káromon tanuljon bárki, mivel a virágláda belső oldalának nem tesz kifejezetten jót az ilyen hanyagság.
Kisöprögettem, majd a napra húzva száradni hagytam egy-két órán át.

Ezután hozzáláttam az érdemi munkához. Közepesen durva csiszolóvászonnal átdörzsöltem a foltossá vált részeket.
Az újabb söprögetést követően a ellenőriztem a felesleges öntözővíz elvezetését szolgáló furatok átjárhatóságát.
Utolsó lépésként alaposan bekentem lenolajjal körös-körül (ez tartósabbá teszi a fa virágládákat).

Némi időt hagytam, hogy a fa magába szívja az olajat, majd szép egyenletesen feltöltöttem kissé rostos, morzsalékos, tápdús virágfölddel.

A beültetést már a párom gondjaira bízom…