tiszta kategória bejegyzései

Papírmatrica eltávolítása fa felületekről

Lassan eljutok arra a pontra, hogy hálás lehetek az alig két és fél éves fiamnak a potenciális témakörök biztosításáért. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy nem csak szóban közli az ötleteit, hanem a gyakorlati megvalósítás útjára lép és egy-egy poszt megírása előtt kötelezővé teszi a főpróbát.

Ennyit az “..azt hallottam, hogy ez jó megoldás…” lehetőségéről.

Legújabb kreatív hobbija a matricákkal történő dekorálás. Amíg csak a csempékről, ablakokról vagy éppen a hűtőről kellett eltávolítani a fejjel lefelé száguldó versenyautókat és az egyéb általa szépnek tartott, színes csodát, nem éreztem túlságosan terhesnek a feladatot, de természetesen csak idő kérdése volt, hogy mikor látja meg a “nagy lehetőséget” az ajtókban és a bútorokban is.

Amikor eljött a pillanat, már felkészülten álltam a dologhoz és tudtam azt is, hogy utána lesz miről írnom.

Gondolom, mondanom sem kell, hogy a késsel történő kapirgálás ezen a szinten egyenlő az elégtelen osztályzattal.
Jobban tesszük, ha a konyhában nézünk szét és keresünk hatékony “tisztítószert”.

Lakkozott vagy olajjal beeresztett felületekről étolaj segítségével tudjuk eltávolítani a nem kívánt dekorációt. Cseppenként vigyük fel a papírra, hagyjuk pár percig hatni, majd egy puha ronggyal töröljük át alaposan. Ezt a műveletet ismételjük meg párszor, és a matrica nyomtalanul lekopik.

Natúr fafelületek esetében is alkalmazható a fenti eljárás, de fokozott óvatossággal járjunk el, különben az olaj foltot hagyhat maga után!

Ha nem akarunk kockáztatni, akkor használjunk étolaj helyett ecetet. Kenjük át vele többször a matricát, hagyjuk rajta, míg felázik, végül puha ronggyal óvatosan töröljük le.

A körömlakk eltávolítása

Hölgyeim, ugye Önökkel is előfordult már, hogy bármennyire is vigyáztak, a körömlakk lecsöppent a szőnyegre vagy a padlóra, illetve nem volt ötletük arra, hogy vasárnap délután mivel helyettesítsék  az elfogyott körömlakklemosót? Akkor ez az Önök posztja.

A körömről szeretnénk letisztítani a körömlakkot, akkor a legtermészetesebb módszer, ha esetet használunk.

Ha rácsöppen a ruhára, akkor a legegyszerűbb módszer, olyan  körömlakklemosót használunk, ami nem olajos. Olajos körömlakklemosóval textilanyagot ne tisztítsunk, mert foltot hagy! Tisztításkor a folt alá minden esetben tegyünk fehér rongyot, és áztassuk a foltot, majd a feloldott lakkot fehér ronggyal távolítsuk el. Ha tisztítás után a textilanyagon folt maradna, a foltot háztartásibenzinnel is mossuk át.

Textilanyagról a körömlakkot acetonnal vagy ecettel távolíthatjuk el. A folyadékkal itassuk át a foltot. Néhány perc elteltével vattával dörzsöljük át. A feloldott körömlakk nyomtalanul eltűnik.

A szőnyegre került friss foltot azonnal távolítsuk el. Vattával itassuk fel, majd a foltos részt ecetes ronggyal finoman mossuk át. Ha a szőnyeg megszáradt, a folt helyét szőnyegsamponnal is tisztítsuk ki. Amennyiben a lakk már megkötött, a foltot kenjük be vékonyan acetonnal, majd dörzsöljük le a lakkot.

Olajfolt eltávolítása betonozott felületekről

Garázsokban, gépkocsibeállókon, de akár grillsütők környékén is az egyik legkellemetlenebb szennyeződés az olajfolt. Persze lehet ezt autónk kisebb hibáját előre mutató jelként is értelmezni, de a szivárgás elhárítása után senki sem szereti a sötét, beivódott foltok látványát.

Legtöbbször az ilyen foltok “tulajdonosai” azt gondolják, hogy eltávolításuk lehetetlen, hiszen a beton porózus szerkezete mélyen magába szívja az olajat és azt az érzést kelti, hogy -csodaszer híján- örök emlékeztetőként tekinthetünk rá ezután.

Szerencsére ez is csak egy folt, és ha mást nem is, azt már bizonyította ez az oldal, hogy némi házipraktikával felszerelkezve semmi okunk a borúlátásra.

Ha csupán néhány cseppnyi olajfolt eltávolítása a cél, még válogathatunk is a lehetőségek közül:

– Terítsünk a szennyeződésre több rétegben újságpapírt. Ezután némi vízzel itassuk át az egészet. Végül erősen nyomjuk a foltokra.
Száradás után távolítsuk el a papírokat és egy erős kefével dörzsöljük át a foltok helyét.

– Szintén jó megoldás, ha szalmatöreket, fűrészport vagy homokot szórunk a foltokra. Hagyjunk neki egy kevés időt, hogy felszívja a szennyeződést, majd seperjük össze.
Ha a foltok még nem tűntek el, ismételjük meg a folyamatot.

A nagyobb kiterjedésű olajfoltok eltávolítása némiképp bonyolultabb:

– Öntsünk a foltra mosóbenzint és hagyjuk rajta kb. 30 percig. Ezt követően -további mosóbenzin hozzáadása mellett- egy erős kefével súroljuk át alaposan a szennyezett részt, majd itassuk fel papírral vagy szívógyapottal.
Ezután készítsünk mosószeres oldatot (4l vízhez kb.2dl hypót vagy más fehérítőt keverve) és mossuk fel ezzel a tisztítandó felületet.

Fontos, hogy a fenti eljárás során kerüljük a nyílt láng használatát ill. a dohányzást!

Fából készült virágládák tisztítása, ápolása

Azt már korábban említettem, hogy lakásunk kulcsainak kifejezetten hátrányára vált a virágláda alatti tárolás, de figyelembe véve a virágláda -nevében is megmutatkozó- funkcióját, ezen nincs is mit csodálkozni.
Mivel az utólagos sopánkodást nem kifejezetten szeretem, igyekszem tanulságos esetként emlékezni kulcsaim kálváriájára, és rátérek az őket rejtő virágláda tisztításával, ápolásával kapcsolatos tapasztalataimra.

Az őszi lustaság következményeként első dolgom a tavalyi föld eltávolítása volt. Egy újabb lehetőség, hogy az én káromon tanuljon bárki, mivel a virágláda belső oldalának nem tesz kifejezetten jót az ilyen hanyagság.
Kisöprögettem, majd a napra húzva száradni hagytam egy-két órán át.

Ezután hozzáláttam az érdemi munkához. Közepesen durva csiszolóvászonnal átdörzsöltem a foltossá vált részeket.
Az újabb söprögetést követően a ellenőriztem a felesleges öntözővíz elvezetését szolgáló furatok átjárhatóságát.
Utolsó lépésként alaposan bekentem lenolajjal körös-körül (ez tartósabbá teszi a fa virágládákat).

Némi időt hagytam, hogy a fa magába szívja az olajat, majd szép egyenletesen feltöltöttem kissé rostos, morzsalékos, tápdús virágfölddel.

A beültetést már a párom gondjaira bízom…

A gumicsizma tisztítása

Itt a tavasz, lassan mindenki elkezdi a kerti munkálatokat. Előkerülnek a kerti szerszámok, és azok az eszközök is melyek a munkánkat segíti. Akik kerttel foglalkoznak – úgy gondolom – mindenkinek van egy pár gumicsizmája, amelyeket nagy becsben tart hiszen ültetésénél, illetve ásásnál nincs is jobb annál, amikor az ember száraz zoknival lép be a munka után az előszobába. Ahhoz , hogy ez az érzés tartós maradjon nem árt karban tartani eme lábbelinket.

Hűvös, de nem túlságosan száraz helyen, felakasztva tároljuk, mert fagy, a forróság tönkreteszi a gumit, elveszíti lágyságát, kitöredezik. Matt, kopottas gumicsizmánkat bútorápolóápolóval tehetjük újra csillogóvá.

A csizmán lévő zsírfoltokat alkohollal távolítsuk el. Benzint vagy hasonló oldószert ne használjunk, mert a benzin feloldja a gumírozást! Tisztítás után a csizmát feltétlenül kenjük be glicerinnel, vagy ha nincs kéznél, akkor étolajjal vagy vazelinnel. A gumi így puha marad.

A gumicsizmát először mindig szárazon töröljük le, azután nedves ruhával kívül-belül tisztítsuk. Ha megszáradt, töröljük át glicerinnel. Ha a csizma belül nedves, nyirkos, próbáljuk hajszárítóval kiszárítani.

A kulcs tisztítása

Az egész még tavaly augusztusban kezdődött, amikor vidéken élő sógorom jelezte, hogy néhány napot Budapesten szándékozik eltölteni, és erre a kis időre hozzánk “költözne”.

Mivel tudtuk, hogy érkezésekor nem leszünk itthon, a tartalék kulcsokat a bejárat melletti virágláda alá rejtettük. Itt tartózkodása üde színfoltot hozott életünkbe, és az esti beszélgetések lendületes vidámsága elénk sodorta az ismétlés lehetőségét. Így történt, hogy a kulcsok a virágláda alatt maradtak.

A hétvégi kertrendezés nem kerülhette el az említett virágládát sem -erről legközelebb. Amikor az eddig nem hiányzó kulcsokat megláttam, először azt hittem, valaki már most kiszemelt engem az április bolondja szerepre. Amit a kezemben tartottam, semmiben sem emlékeztetett az alig három éves kulcsokra. A legszűkszavúbban úgy jellemezhetném, hogy “egy marék rozsda röhögött rám odvas fogakkal a tenyeremből”. Csupán a “darabszám” és a “kontúrok” emlékeztettek a különböző biztonsági zárakhoz kapott kulcsokra.

Két lehetőséget láttam magam előtt: 1. új kulcsokat másoltatok nem kevés pénzért ; 2. előhúzok a tarsolyomból némi ide illő házipraktikát.

A rozsdás kulcsokat először paraffinolajba mártottam -erre a célra terpentinolajat is használhattam volna. Hihetetlen, de a rozsda már ettől is szinte teljesen eltűnt. Ezután először egy homokba forgatott burgonyaszelettel, majd egy petróleumba mártott parafadugóval alaposan átdörzsöltem őket. Macera ide vagy oda, ekkor már kezdett eluralkodni rajtam a “na ugye … 🙂 …”

A főpróbánál némi elégedetlenséggel tapasztaltam, hogy kissé nehezen forognak a zárban, de végül is csodálkozásra nem volt okom.hangulat.

Ezután már szó szerint olajozottan forogtak a zárakban.

Mosható festett falak tisztítása

A többismeretlenes családi egyenlet tagjait nem nehéz kitalálni : gyerek + bármi = baj.
A matematikai anomália alapja, hogy a felsorolt tagok közül semmi sem állandó. A gyerek ugyan ismert, de növekvő félben van ; a bármi tényleg bármi lehet -esetleg a gyerek korából adódóan következtethetünk rá- ; a baj -mint végeredmény- bekövetkezik, ráadásul a legváltozatosabb formában.
Megpróbálhatjuk ugyan a 24órás felügyelet alkalmazását, de ez bizony egyenlő a lehetetlen küdetéssel.
Mi azért megpróbáltuk. Ennek ellenére, az általunk ismert alig két és fél éves gyerekünk művészi hajlamai mindenütt nyomokat hagytak a lakásban. A legkevésbé tisztíthatónak a falak tűntek. Cipőtalpnyomda itt, tenyérnyomok ott, stb.
Szerencsére a falkat mosható festékkel színeztük, de csupán azért, mert a festék dobozára ez volt írva, nem eshettem neki súrolókefével és szappanos vízzel.
Portalanítás:
– Mielőtt bármilyen nedves tisztítási eljárással próbálkoznánk portalanítsuk a falat. Ehhez a legegyszerűbb eszköz a seprűre húzott, gumigyűrűvel rögzitett nylonharisnya, de a hypermarketek tisztítóeszköz választékában sokszor találhatunk külön erre a célra készült seprűt.
Tisztítás:
– Régi trükk a kenyérbéllel történő ledörzsölés, viszont sajnos a mai kenyerek már nem hasonlíthatóak a régiekhez, ezért célszerű a szakboltokban kapható speciális radírt – gyurmagumit- használnunk. Ezzel egykettőre megszabadulhatunk az egyszerűbb piszokfoltoktól.
– A komolyabb szennyeződések tisztításához készítsünk tisztítószert a következőképp: 1dl szalmiákszeszhez adjunk 1/2dl ecetet és ugyanennyi mosószódát, majd keverjük el kb. 4l meleg vízben. Használat előtt a fal színtartósságát ellenőrizzük egy nem látható felületen!
…utólag belátom, hogy a képlet megoldása lehetetlen, de legalább a “baj” utáni kármentés kezdetekor biztosak lehetünk a sikerben.

A napernyő tisztítása

Talán viccesnek tűnik, hogy már most a napernyő tisztításáról írok, de ezzel is csupán magamban próbálom erősíteni a nyár és a szikrázó napsütés közelségébe vetett hitet.

Persze indokolhattam volna azzal is a témaválasztást, hogy a szezonális felkészülést, hogy jobb már most elkezdeni, hiszen a tavasz ismérve a szeszélyes időjárás és éppúgy reánk törhet a kánikula, mint pár napja a havazás.   …bár így lenne.

Minden esetre, higgyünk az “időjósoknak” és használjuk ki hasznosan a hétvégére ígért napos, meleg időjárást.

Napernyőket elő! Mutassuk meg a természetnek, hogy mi már felkészültünk.

– Ha a téli tárolás során penészfoltok jelentek meg rajta, negvesítsük meg azokat szalmiákszesszel és hintsük be sóval. 10 – 12 órán át hagyjuk állni, majd tegyük a napra. Ezt követően tisztíthatjuk ill. öblíthetjük a vásznat.

– A madárpiszkot háztartási szappannal távolíthatjuk el, egy erős súrolókefe segítségével. Ezután öblítsük le többször is – erre a célra használhatjuk kerti locsolókannánkat.

– Ha a tavalyi szezon után erősen foltos, koszos maradt, terpentinnel kenjük be, majd tiszta vizes kefével mossuk át.

Tojásfolt eltávolítása

Hétvégi piskótasütésem első lépése a tojások fehérjének és sárgájának szétválasztása volt. Erős koncentráció és némi szerencsétlenkedés eredményeképp sikerrel jártam. Ezután lépésről lépésre követtem a szakácskönyv utasításait, bízva abban, hogy a kezdők szerencséje most sem hagy cserben.

A végeredményt tulajdonképpen sikerként könyvelhettem el. A konyhák istene -ha van ilyen- ezúttal kegyes volt hozzám és kifejezetten ízletes nasival jutalmazta fáradozásaimat.

Amikor a csokikrémes kockák már a tálon sorakoztak nekiveselkedtem a mosogatásnak. Csakhamar végeztem ezzel is, és épp élvezni készültem munkám gyümölcsét, amikor észrevettem a ruhámon éktelenkedő foltokat. Mint a gyerekek előkéjén, az én pólómon is megtalálható volt szinte minden amit a konyhaművészet nagykönyve hozzávalónak nevez.

Sóvárgó pillantást vetettem  a hőn áhított falatokra és elindultam a fürdőszoba felé, hogy megszabaduljak az különböző cseppektől, pacáktól.

Mivel a tojásról tudtam, hogy bármelyik ipari ragasztóval versenyre kelhet, elsőként a “szépen” elkülönülő tojásfehérje ill. -sárgája foltokról gondoskodtam.

– A tojásfehérje foltokat gyenge szalmiákszeszes oldattal itattam át, majd amikor foltok kifakultak, azonnal átmostam ill. “öblítettem” őket.

– A tojássárgája okozta foltokkal könnyebb dolgom volt, mivel teljesen megszáradtak mire sort kerítettem rájuk. Először megpróbáltam enyhén kidörzsölni, kikefélni az anyagból, majd azokat a foltokat amelyek az anyag belső felén is átütöttek, néhány csepp szalmiákkal dúsított vízzel átmostam.

Párom később mosolyogva hasonlított a kontár ácshoz, aki többet üt az ujjára kalapácsával, mint a szögre. Nem baj! Fő a lelkesedés. Legközelebb lángost sütök.

Nádbútor tisztítása

Lassan itt a tavasz, kezdődik a nagytakarítás. Miután alaposan kitakarítjuk a lakást, érdemes azzal is foglalkozni, hogy kerti bútoraink – melyek téli álmot aludtak – hogyan takaríthatóak úgy, hogy ismét a terasz díszei legyenek.

Ha a nádbútort lenolajba mártott ruhával átdörgöljük, fényes lesz és nem szárad ki. Télen, ha túl száraz a szoba, virágpermetezővel szórjuk meg időnként a bútort. Így visszaadjuk neki a szükséges nedvességet.

Az elpiszkolódott bútorokat langyos szappanos oldattal, kevés bórax hozzáadásával keféljük át, majd tiszta vízzel öblítsük le. A tisztításhoz csak félkemény kefét használjunk.

A fonatokat sosem szabad erős szerrel lemosni, mert mosás után az esetek többségében foltosak lesznek, elszíneződnek.

A nádbútornál többnyire elég, ha időnként leporoljuk, hogy ne rakódjon le a por a fonatokban. A por eltávolításához használjunk ecsetet vagy pamacsot. Így könnyen hozzá tudunk férni minden mélyedéshez.

Forras: hazipraktikak.com,  knol.google.com