Az ékszerek tisztításáról korábban már megpróbáltunk teljes képet adni, ám a legegyszerűbb megoldások hírét néha késve hozzák a mesebeli királyság postagalambjai.
Így történt ez most is.
Épp korai estebédem elköltésére készültem, amidőn a tollas futár -csőrével kocogtatva az ablak üvegén- jöttét jelezte.
Néhány turbékoló köszöntés kíséretében meghívtam vacsorára, bízva abban, hogy miközben kenyeremről a rozst csipegeti, elbeszéli nekem a szárnya alatt hordott levél tartalmát, így én lustaságom teljében, annak olvasása nélkül tájékoztathatom olvasóimat az óperenciás tengeren túl történtekről.
Bár tervem sikeréhez szükség volt öregapám legjobb borából is majd hét gyűszűnyire, végül megeredt a madár csőre, s hajnalig mesélte az új király koronázásának történetét.
Mivel lustaságomon túl, jobb híján garasosságomról ismernek, spórolván a tintával, kihagynám a számos hamisan csengő madárdalt, és csupán a lényegre szorítkozva mesélném el a jeles esemény előzményét.
Történt ugyanis, hogy a Hetedhét Királyságban maga a híres Hétfejű Sárkány kezdett garázdálkodni. Hét év alatt hét királyt falt fel jóízűen, elvéve ezzel a nyolcadik jelölt minden kedvét az uralkodástól. Ezután hét évig nem volt aki irányította volna a Hetedhét Királyságot.
Néhány lassú nemesembert kivéve nem is akadt a sárkány fogára való étek, és miután megunta az óvatlanul kapálgató parasztok fogyasztását, odébbállt.
A Hetedhét Királyság királyt keresett…
Most már akadt jelölt bőven s bátran, hanem a koronát őrző csodaszép varázslóleány egytől egyig faforgáccsá változtatta őket, mert a királyi korona megfeketedetten, fényevesztetten mutatkozott olajos hajukon.
A palota téli fűtésgondjai megoldódni látszottak ugyan a rengeteg felhalmozott faforgács által, de a korona csak nem akart fényesen pompázni az önjelölt királyok fején. A legcsúnyább veszte talán ama külhoni hercegnek volt, akit a varázslóleány egyenesen fűrészporrá változtatott, mert smirgli használatával próbált a trónra kerülni.
Végül már a köznép soraiból is lehetőséghez jutott néhány jó génállományú jelölt. Köztük volt a királyi főpuceváló is, aki szakmája fortélyait ükanyjától tanulta, s a hozzávalókat a virágzó természetben lelte meg.
A varázslóleány legnagyobb ámulására hagymalével kente be a hosszú tárolástól megfeketedett aranykoronát. Ezután a főpuceváló könnyed sétára invitálta a varázslóleányt, melynek során többször is hasonlította annak szépségét a mező virágaihoz.
Egy-két óra múltán visszatértek a hagymalével bekent koronához, de az bizony nem volt szebb.
A varázslóleány már épp elmorzsolni készült egy könnycseppet, amiért a szimpatikus főpuceválót is faforgáccsá kell változtatnia, amikor is a jó génállományú legény egy puha ronggyal törölgetni kezdte a koronát.
A törölgetés nyomán a korona sosem látott szépséggel szórta a ragyogás sugarait.
Eldőlt hát a királyság sorsa, de mint minden mese ez is úgy szép, ha a végén még elárulom, hogy a Király mellett Királynét is talált a birodalom, méghozzá a csodaszép varázslóleány személyében.
…éppen úgy láttam, mint most. Ott voltam ahol mesélték.
Tisztaság 