Tűzálló üvegedény (jénai) tisztítása


Tegnap az egyik kedvencem, rakott krumpli volt az ebéd. Igazán gazdagon, jól elkészíteni kissé macerás, de hát szeretem és ezért szívesen dolgozom vele.

Amikor már a sütőből kiszabaduló illat megtölti orromat, szinte jóllakom vele. De ez az illat okozta élmény semmivé foszlik, amikor kiveszem az elkészült ételt és az aranyszínűre sült tejfölt, a szépen egymásra rakott rétegeket meglátom a jénai üvegtál ölelésében.
Nincs is jobb ízűen fogyasztható étel, mint amelyik ízein, illatán túl látványával is jól tud lakatni.

A rakott krumpli esetében ehhez a látvány okozta hedonista örömhöz szervesen kapcsolódik teljes láthatósága, amit csak tűzálló üvegedényben elkészítve nevezhetünk teljesnek.

Ezt az örömöt sok esetben beárnyékolhatja, ha a pillanaton túlszaladva a mosogatásra gondolunk, pedig az ilyen üvegedények mosogatása semmivel sem körülményesebb egy rozsdamentes acélból készült tepsi tisztításánál.

Elkerülhetetlen tény, hogy ha sütünk, az ehhez használt edény némi odaégett szennyeződéssel is kiegészül. Ilyen esetekben a legcélszerűbb áztatni azt, mert a súrolás következtében karcossá válhat. Éppen ezért, tisztításához ne használjunk súrolószert se.
Miután áztatással fellazítottuk a leégett részeket, meleg vízzel -kevés mosogatószert használva- tisztítsuk. Az öblítést szintén meleg vízzel végezzük. Fényesebb lesz az edény, ha az öblítővízbe egy kevés ecetet öntünk.

Valóban tiszta eredményt csak a kézzel végzett mosogatás hozhat.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s