Plüss kedvencek tisztítása


Minden gyerek körül -rohamos tempóban- megjelennek a különböző plüssfigurák.Ezek közül akadhat egy-egy, amelyik egészen a felnőtté válásig elkísér bennünket.
Kedvenc plüss mackóm is hasonló utat járt be. Majd fiam születése után kiderült, hogy az én választottam az övé is. Természetesen nem adhattam azonnal a kezébe, hiszen az én életemet már jó néhány éve a polcról “figyelte”. Bár látható kosz nem volt rajta, a bundájába fészkelődött por okot adott egy alapos fürdetésre.
“Szerencsére” nem az első osztályú minőséget képviselte, ezért különösebb brummogás és dörmögés nélkül tűrte, hogy a mosógépbe tegyem, azután fregolira csíptessem…   …azóta eltelt közel két év. Az én régi mackómnak pedig rengeteg új “barátja” lett -maszattal, morzsával, porral. Ezek között már jócskán akad olyan is, amelyik a fenti mosást kifejezetten rosszul viselné. Némi utánajárással meglepően jó megoldásokat sikerült találnom.

– Vízben nem mosható kedvenceinket szórjuk be burgonyaliszttel -keményítő-, majd némi “hatási idő” után keféljük át alaposan.
Szintén jó megoldás, ha jó sok -akár lejárt szavatosságú- sütőpor társaságában egy nejlon szatyorba tesszük, összerázzuk, majd egy puha kefével alaposan átkeféljük őket.
-Kevésbé kényes, de gépben nem mosható, kitömött plüss figurákat samponnal és puha vizes kefével súrolva varázsolhatunk újjá.

Ha mégis az egyszerű gépi mosást választottuk, és kedvencünk formátlanná válik: -tegyük forró vízbe és nyomkodjuk addig, amíg vissza nem nyeri eredeti formáját.

Fontos, hogy amíg ezek a plüss kedvencek pl. gyermekünk állandó hálótársai, gondoskodjunk rendszeres tisztításukról, hiszen bundájuk kiváló élettér lehet az atkáknak, a pornak és egyéb allergia okozóknak!

forrás: www.pink.hu

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s