sztam bejegyzései

Hogyan fürödjünk, hogy igazán tiszták legyünk

tusoló

Ezt a mindennapi tevékenységet, szinte mindannyian műveljük, van, aki naponta többször is, de vajon tudjuk-e, hogy elérjük-e a célunkat? A tisztálkodásnak kétféle módja lehet: fürödhetünk kádban, vagy zuhanyozhatunk is. A két módszer közül mindenképpen a zuhanyzás a hatékonyabb, és a gazdaságosabb is, bár sokan a kényelmet helyezik előtérbe. Mindent összevetve a tisztaság tekintetében több érv szól a tusolás mellett, mint ellene. Míg a ruhák esetén sokszor hasznos lehet, ha a foltot először áztatjuk. Fürdés esetén akár egy baktériumokkal, kosszal teli kádban is üldögélhetünk, míg azon dolgozunk, hogy megtisztítsuk magunkat. Ha tehetjük, válasszuk a zuhanyzást a napi mosdáshoz. Ennek menete pedig a következő képpen a legpraktikusabb:

  1. Először áztassuk be magunkat bő langyos vízzel. (Egészséges hőérzetünk fenntartása érdekében érdemes télen inkább langyos, nyáron picit melegebb vízzel tusolni. Még ha akkor nem is esik jól, a fürdést befejezve, sokkal kellemesebb közérzetünk lesz.)
  2. Ezek után először kezünket, majd arcunkat, ezt követően a nemi szerveket majd a többi testfelületünket mossuk át szappannal, tusfürdővel. (ajánlatos a bőrünknek legmegfelelőbb pH értékű „tisztítószert” választani.
  3. A hab lemosását kezdjük a legrégebben átdörzsölt testrészünk leöblítésével.

A fenti sorrend betartásával elkerülhetjük a baktériumok terjedését, mellyel rengeteg fertőzést, betegséget kerülhetünk el!

Természetesen ha a célunk, hogy kiengedjük a fáradt gőzt, arra hatásos módszer, ha ejtőzünk egyet egy jó habos kád vízben, de ez előtt is érdemes a koszt lemosnunk magunkról!

Papír, tapéta tisztítása

tapéta

A füzetlapon, céges számlán elő-előfordul egy-egy kellemetlen paca. Ilyenkor jól jön a következő elegy: Égetett magnéziából (MgO, patika, fehér por) és könnyűbenzinből (foltbenzinkén) pépet készítünk, mellyel a papíron a foltot bekenjük. Száradás után a folt eltűnik, mert a magnézia magába szívja az alkohol által feloldott zsírt. Az alkohol elpárolgásával a magnéziapor pedig szépen lehull.

Amennyiben elkoszolódott a tapétánk, nem kell a feltétlenül eldobni, újratapétázni. Ha nincs elszakadozva, akár fel is lehet újítani. Ehhez egyszerűen alkalmas anyaggal le kell a zsírt, koszt radírozni róla. Ehhez 40r rozslisztet és 10r, 4%-os NAOH oldatot összegyúrva gittszerű anyagot kapunk. Ez jó a radírozáshoz, melyet a lúg miatt kesztyűben végezzünk.
Megoldás lehet még ha borotvahabot fújunk a foltra, amit áttörölünk egy ronggyal, majd miután megszáradt, finoman átradírozzuk.

A tapétán látható kéznyomokat boraxba mártott kendővel tüntethetjük el. Ha valami elmázolódott a tapétán, keverjünk kenőcsöt keményítőlisztből és hideg vízből. Vigyük fel a foltra, és hagyjuk megszáradni. A száraz lisztet keféljük le. Szükség esetén ismételjük meg a műveletet. Kipróbálhatjuk ezt is: tegyünk a foltra itatóspapírt, és vasaljunk rá. Ismétléskor tiszta itatóst használjunk.

Forrás:

http://www.tar.hu/norbimagan

http://tudatosvasarlo.hu/otletek

Ragasztó folt eltávolítása

ragasztó

A ragasztó eltávolítását kezdjük úgy, hogy először töröljük le a felesleget langyos, szappanos ronggyal, amíg még folyékony állapotban van. Ha szükséges ismételjük meg a folyamatot. Ha ez nem használ, akkor tegyünk rá jeget, hogy megdermedjen, majd kaparjuk le a felületről, ha máshogy nem megy, akkor egy életlen késsel, majd hideg vízzel öblítsük ki

A folyékony ragasztók esetén az elfojt ragasztót homokkal, földdel próbáljuk meg felitatni, amíg még nem szilárdult meg.

Pillanatragasztó eltávolítása

Textilek, szövetek esetén körömlakklemosóba (más néven aceton) mártott fogkefével tudjuk a leghatékonyabban eltávolítani a megszáradt ragasztót. Rétegről-rétegre haladjunk, amíg el nem tűnik a folt.

Fa felületekről szintén acetonnal tudjuk eltávolítani a félrecseppent pillanatragasztót. Acetonba nedvesített ronggyal próbáljuk meg fellágyítani, majd kefével, vagy éles pengével távolítsuk el a foltot.

A pillanatragasztók általában nem alkalmasak üvegfelületek ragasztására, így vízben áztatva szétválaszthatók a felületek.

Cellulóz alapú ragasztók által hagyott foltok esetén ammóniával mossuk ki az anyagot hideg vízben. Próbálkozhatunk mosószerrel is.

Epoxy ragasztószerek esetén akkor van esélyünk, ha a folt még nem száradt meg. Ebben az esetben denaturált szesszel tudunk hatékonyan fellépni.

Filctoll folt eltávolítása

filctoll

A filctollak által okozott foltok, igen makacs és nehezen eltávolíthatóak. Lehetőség szerint minél hamarabb kezdjük meg a folt eltávolítását. Öntsünk tejet a foltra és dörzsöljük jól át, majd 40 fokon mossuk ki. Textilek esetén jó megoldás, ha papírtörlővel felitatjuk a még folyékony foltot, majd tegyünk egy leselejtezett ruhát a folt alá, majd egy másik textilt tiszta ecetbe mártva használjunk a folt átdörzsöléséhez. Amennyiben nem műszálas anyagra került a folt, akkor 90 százalékos alkohollal tisztíthatjuk, amennyiben az anyag ezt lehetővé teszi. Az eltávolításhoz próbálkozhatunk parfümmel is. Szappannal, illetve glicerinnel is érdemes mosás előtt átdörzsölni a foltot, majd kicsit állni hagyjuk, és normál módon mossuk, ha maradna folt, denaturált szesszel távolíthatjuk azt el.

Laminált padlóról bármilyen szerves oldószerrel el tudjuk távolítani a foltot. Ez lehet alkohol, hígító. Ezeket az oldószereket mindenképpen valamilyen textillel vigyük fel a felületre, sohase öntsük közvetlenül a padlóra. Ezek nem károsítják az anyagot.

Ragasztószalag eltávolítása

tape

Öntapadós ragasztók, ragasztószalagok esetén fedjük le az eltávolítandó felületet  egy lakkbenzinnel, vagy egyéb hígítóval átitatott textillel. Ez után töröljük le a ragasztót, vagy kaparjuk le, de vigyázzunk, hogy a felületet ne sértsük meg. Mielőtt ezekkel a vegyszerekkel kísérletezünk, feltétlenül bizonyosodjunk meg arról, hogy az oldószer nem árt a felületnek. Amennyiben régóta rögzített ragasztószalagot szeretne eltávolítani, először próbáljuk meg a szalag egyik sarkát felkaparni, körömmel, vagy éles pengével, majd hajszárítóval melegítsük fel, így könnyebben elválik.

Rágógumi eltávolítása

bubble-gum

A rágófoltra a legjobb megoldás, ha nem szedjük össze. Amennyiben viszont mégis megtörtént a baj, még akkor sincsen veszve semmi! Leírunk néhány tanácsot mely segítségével remélhetőleg Ön is sikeresen túl jár ezen csúf ragadozó eszén!

Amennyiben valamilyen bőr, vagy textil felületre ragadt a gumi, akkor mérettől függően érdemes a fagyasztóba tenni, hogy megkeményedjen, majd utána letörni, lekapargászni a megdermedt anyagot. Ha ez nem segít, akkor kénytelenek vagyunk valamilyen oldószer segítségét igénybe venni. Ez lehet a gyógyszertárban is kapható perklóretilén, de akár sebbenzinnel is próbálkozhatunk. Minden esetben fontos, hogy a tisztítandó felület valamely kevésbé szembetűnő részén próbáljuk ki, hogy nem sérti-e meg az anyagot, ha igen, akkor érdemes mással próbálkozni.

A földre, betonra, térkőre ragadt rágógumi nyomokat, vagy pengével tudjuk felkaparni, vagy szárazjéggel lehet feltakarítani.

Semmiképpen se próbálkozzunk melegítéssel, vagy gőzöléssel, hiszen akkor újra ragacsossá válik a rágó, és még jobban szétterjedhet a textilen.

Penész eltávolítása

penész

Először a penész forrását kell felderíteni. Penész nem nő nedvesség nélkül, így fontos, hogy az összes nedvességforrást eltávolítsd a közelből. Nedvesség forrása lehet például egy megrepedt vezeték a falban, papír és textil, ami magába szívja a nedvességet, és a penész melegágyává válthat.

Kisebb penészproblémák megoldására a következő, környezetbarát szereket ajánljuk:

1. Ausztrál teafa illóolaj: széles spektrumú gombaölő szer, az orvoslásban is használják. Ha túl erősnek bizonyul az illata, válasszon inkább a többi javasolt szer közül. Nem olcsó, de kis mennyiségben is hatásos.

Penészölő spré elkészítéséhez 2 csészényi vízbe keverjen egy teáskanál teafa olajat egy permetező üvegbe. Rázza össze. Fújja be ezzel a penészes felületet, a permetet ne törölje le. Az illata pár napon belül elszáll.

2. Ecet: hagyományos tisztítószer, a penész ellen is hatásos. Az 5%-os háztartási ecetet közvetlenül a penészes felületre permetezhető. A permetet ne törölje le.  A permetet a felületen kell hagyni, hogy legyen ideje kifejteni hatását. Pár nap múlva azonban  szappanos vízzel már feltakaríthatja az elpusztult penész hulladékát.

3. Bórax: szintén elpusztít bizonyos penész spórákat, és falak (pl. pincék cementfalainak) tisztítására is jó. A penésszel fertőzött területre tégy 1 csészényi bórax és 1 liter víz keverékét, letörlés nélkül hagyja száradni. Néhány nap elteltével porolja le vagy porszívózza le a bóraxot.

Az ecet és a bórax semlegesítik egymás hatását, ne kombinálja őket!

Fontos, hogy a penésszel szennyezett szobákat gyakran szellőztessük és páramentesítsük. Amennyiben a mosógépünk dobjában, mosószeradagolójában tűnik fel az úgynevezett fekete penész, érdemes enyhe hypóval áttisztítani, illetve minden mosás után nyitva hagyni, hogy meg tudjon száradni.

Szivacs tisztítása

szivacs

Csak nagyon kevesen gondolnak arra, hogy a mosogatás alapeszközét, a mosogatószivacsot is rendszeresen tisztítsák, fertőtlenítsék, pedig az elhanyagolt szivacsba előszeretettel költöznek be családostul a kórokozók.

Természetesen feltételezhetjük, a mosogatószer jól végzi a dolgát, és nemcsak az edényekről, tányérokról tűnik el a piszok, a szivacs is kitisztul, a valóságban mindenki meglepődne azon, mi minden telepszik meg a szivacs apró részecskéiben. Aki nem szeretne havonta egy új mosogatószivacsba beruházni, de fontos számára, hogy tiszta szivaccsal mosogasson, az fertőtlenítse rendszeresen a mosogatószivacsot! Ehhez nem kell egyebet tenni, csak valamilyen gyilkos fertőtlenítőszerrel átmosni a szivacsot, ehhez tanácsos ecetet, vagy citromot választani, de harminc másodperc a mikrohullámú sütőben is megteszi a maga hatását.

Forrás: 4szoba.hu

Vízkő eltávolítása

vízkő

A vízkő vegyszermentes eltávolításához adunk néhány tippet.

Kád, mosdó tisztítása
1. Súrolószerek, fertőtlenítőszerek helyett szórjunk a kádba szódabikarbónát, majd öntsünk rá citromot. Műanyag dörzsivel töröljük át, hogy ne karcoljon.
2. Grapefruit levét kinyomjuk és beleöntjük a kádba, vagy mosdóba. Erre sót szórunk és műanyag dörzsivel átdörzsöljük.

Mosdócsap tisztítása
A csapot és a vízköves felületet öntsük le ecettel, majd papírtörlővel tekerjük körbe és egy zacskóval fedjük le. 3-4 óra múlva nyoma sincs a vízkőnek és egyéb lerakódásoknak.

Vízkő eltávolítása a kádból, mosdóból
20%-os ecettel öntsük le és hagyjuk állni 2-3 órán keresztül. A végén műanyag dörzsivel átdörzsöljük és nyoma sem marad a vízkőnek

Tusoló üvegének tisztítása
A tusoló üvegén gyakran hagy nyomot a sampon és a tusfürdő maradványa. Ezt ecetes vízzel átmossuk és újságpapírral letöröljük.

Tükör tisztítása
Melegítsünk vizet és egy teafiltert áztassunk bele. Ezzel a teával mossuk át az üveget, vagy tükröt. A végén újságpapírral csíkmentesre töröljük.

Tükör bepárásodása ellen
Borotvahabot fújunk a tükörre és egy ronggyal áttöröljük. Havonta csak egyszer szükséges, addig véd a párásodástól!

Vízkő eltávolítása a WC-ből
Öntsünk egy üveg Colát a vízköves WC-be és hagyjuk hatni egy órán át. A Cola a citromsav tartalma miatt remekül oldja a vízkövet. Öblítés után a maradékot habkővel tudjuk eltávolítani (nem karcol, mert lágy, viszont a vízkövet alaposan leszedi).

Forrás:  www.szuloklapja.hu

Fogmosás – Fogak tisztítása

fogmosás

Egy szépen csillogó mosoly elbűvölően hat bárkire, a hófehér fogak csillanása minden egyéb szépséghibát elfedhet. Ha azonban nem fordítunk kellő figyelmet a száj ápolására, előbb vagy utóbb megjelenhet a fogkő, de rosszabb esetben fogszuvasodás is előfordulhat. A szájüregben számtalan betegség előfordulhat, ha nem fordítunk rá kellő figyelmet. A fogszuvasodás, az íny-és nyálkahártya problémák megkeseríthetik mindennapi életünket, ráadásul kezelésük sokszor hosszabb ideig is eltart, és pénztárcánkat sem kíméli. A fogszuvasodásért a szájüregben található kórokozók felelősek. Az elfogyasztott tápanyagokból lepedék képződik a fogakon, majd a kórokozó a lepedékben található cukrot savvá alakítja. A sav lebontja a fogsort védelmező védőbástyát, vagyis a fogzománcot, majd megkezdi közvetlenül a fog lerombolását. Az elhanyagolt lyukas fogak további problémákat okozhatnak a foggyökérben, de akár az ínyben is.

A helyes fogmosás:

A megfelelő fogkrém, és a napi fogmosás segít megállítani és megakadályozni a kórokozók által elindított hadjáratot. Egyénenként más és más fogápoló készítmények jelenthetnek hatékony segítséget. Az érzékenyebb fogínnyel rendelkezők használjanak gyógynövényes, nyugtató fogkrémet, melyek nem csak a fogak tisztításában játszanak fontos szerepet, de megóvják a fogínyt is.

A fogmosás alapszabályai:

Minden főétkezés után célszerű azonnal fogat mosni, így a korokozóknak nincs ideje működésbe lépni. A fogakat mindig körkörös mozdulatokkal tisztítsuk meg. Válasszunk vékony fejjel rendelkező fogkefét, így könnyebbé válik a hátsó fogak tisztítása. A fogmosásra elegendő időt kell fordítani, minimum 3-5 percet. Ennek során nem csak a fogak külső és belső oldalát, hanem a rágófelszínt is elegendő ideig kell tisztítani. A fogak tisztítása során ügyelni kell annak erősségére. A túl erősen mosott fogak zománca, illetve az íny is megsérülhet. A fogak felszínét körkörös mozdulatokkal, a fogak közötti részt pedig egyenes mozdulatokkal tisztítsuk meg.

Fogkefék és fogkrémek:

Mivel a rosszul megválasztott, túl erős sörtéjű fogkefe legalább annyi kárt okozhat, mint a fogmosás hiánya, megválasztására időt kell szánni. Célszerű puha sörtéjű fogkefét választani, mely nem sérti meg a fogínyt. A benne található szálakat lehetetlen teljesen tisztán tartani, ezért érdemes 2-3 havonta lecserélni. Az elektromos fogkefék előnyei közé sorolható, hogy megelőzik a rossz fogmosási technika okozta problémákat. Körkörös mozgásuk kényelmesebbé teszi a mindennapi szájápolást, s általában a szájzuhany is megtalálható tartozékaik között, mely hatékonyabb tisztítást tesz lehetővé. A fogkrémek megválasztása során figyelembe kell venni a fogak és az íny állapotát. A fogkrémek általában csak ízesítő és habzó anyagot tartalmaznak, és kizárólag a fogak tisztán tartását teszik lehetővé. Ha azonban meg szeretnénk előzni a helytelen életmód, vagy egyéni alkat miatt kialakuló fog- és ínyproblémákat, speciális fogkrémet kell választanunk. Léteznek olyan fogpaszták, melyek hatóanyagai megelőzik a fogkövet, ez kifejezetten előnyös lehet dohányosok és kávéfogyasztók számára. Az érzékeny ínnyel rendelkezők pedig használhatnak gyógynövényes fogkrémet, melyek megelőzik az íny- és a fogágy betegségeit.

A megfelelő ápolás kiegészítői:

A fogselyem szintén hatékony segítséget jelent a fogápolás során. Mivel sok esetben a fogkefe nem tudja eltávolítani a fogak közötti lepedéket, célszerű fogselymet is használni. A szájvíz szintén megfelelő eszköz a fogmosás kiegészítésére. Amennyiben munkahelyen, esetleg vendégségben vagy utazás során nincs lehetőségünk fogmosásra, a szájvízben található hatóanyagok segítségével megóvhatjuk fogainkat. Egy kevés időráfordítással sokat tehetünk fogaink szépségéért. A napi két-három alkalommal történő fogmosás, a megfelelő fogkefe- és fogkrémválasztás csodákat tehet. A megelőzés sokkal kisebb erőfeszítést igényel, mint a már kialakult szájüregi problémák kezelése.

Forrás: http://www.blush.hu