Padlófűtéstől poros a lakás?


Már jócskán benne járunk a fűtési szezonban és egyre több ismerősömtől hallom, hogy padlófűtéses lakásuk porosodik, a levegője száraz. Ráadásul több fórumon is arról olvastak, hogy a padlófűtés a keringési zavarokból eredő betegségek melegágya.

Mivel a tömeges panaszok kezdtek egy filmbeli pánikhoz hasonlítani, úgy döntöttem “megmentem a világot”. Egész nap keresgéltem, böngésztem és igyekeztem mindent elolvasni ami ehhez szükséges. Sejtésem beigazolódott. Nem a rómaiaktól örökbe kapott kényelem, hanem annak mértéktelen és szakszerűtlen használata a bajok forrása.

A padlófűtés lényege: kihasználni azt, hogy a meleg levegő minden körülmények között fölfelé igyekszik. Megfelelő üzemeltetésnél a rendszerben keringő vizet elegendő 35-37 fokra melegíteni. Ez a hőfok -ha jól választottuk meg a burkolatot- egyenletesen oszlik el, tehát nem okozhat keringési zavarokat, nem bolygatja meg szervezetünket és a port sem keringeti a levegőben, legfeljebb nem engedi lerakódni a padlón.

A problémák okozói a következők lehetnek:

- nem megfelelően záró burkolat (ebben az esetben a padló réseiből száll fel a por)

- otthonunk rossz szigetelése (a huzat önmagában is keveri a port a levegőben + a termosztát magasabb hőmérsékletre fűti a rendszert, ami viszont valóban alapot ad a padlófűtéssel kapcsolatos félelmeknek)

- bútoraink elhelyezésével lefedjük a fűtött padlórészeket (ebben az esetben szintén a túlfűtéstől és az abból adódó problémáktól kell tartanunk)

- kezdetleges, rosszul kialakított rendszer (bár meleget ad, hosszú távon végzetes következményeket hordoz magában + lényegesen több energiát emészt fel a szükségesnél)

Nagyjából ezek azok a problémák, melyek esetében az egyébként kényelmes és gazdaságos fűtésmód pokollá teheti életünket a fűtési szezon ideje alatt.

Természetesen a fent felsorolt hiányosságok orvoslására sok esetben nincsen mód. Ezekben az esetekben marad a gyakori felmosás, a párásító használata és legrosszabb esetben a nyílászáróknál elhelyezett huzatfogó betétek. Azt viszont feltétlenül le kell írnom, hogy az általam olvasott szakirányú cikkek zömében a padlófűtés mellé kiegészítő fűtést javasolnak. Ez segít elkerülni a rendszer túlfűtését úgy, hogy továbbra is biztosítja a 20-30% -os megtakarítást a hagyományos fűtésmódokkal szemben.

Tehát a megfelelően átgondolt padlófűtéses rendszerek üzemeltetése gazdaságos, egészséges és tiszta.

About these ads

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s