
Otthonunk rendszeres takarítása során óhatatlanul eljutunk a könyvespolchoz. Ezt általában a “csetreszek”, szobadíszek levétele után portalanítjuk, és a polc anyagának megfelelő ápolószerrel kezeljük.
De mi a helyzet a könyvekkel?
A legtöbb esetben kívül maradnak azon a körön, ahol a “papok táncolnak”. Pedig kultúránknak ezen alappillérei éppúgy megérdemelnék a rendszeres gondoskodást, mint a polc, amin állnak.
Természetesen a kisebb könyvtárak -méltán büszke- tulajdonosainak ez a feladat nagyobb kihívást jelent, mint a felkapott bestsellerek gyűjtőinek, de a könyv csodája, hogy olvasásukkor akár évek múltával is ugyanazt az élményt nyújtják, és ezt az örömöt megkeserítheti a könyv levételekor ránk szabaduló porfelhő.
Érdemes tehát az időszakos nagytakarításokkal egy időben, a könyveinkre is szentelni némi időt.
-A legegyszerűbb, ha a polcról levéve átforgatjuk lapjaikat, majd porszívónk kis, kefés toldalékával körbeszaladunk az összecsukott könyv oldalain.
-Fóliázott könyveink borítóját, fedlapját nedves ruhával töröljük át, de csak száraz állapotban tegyük helyére, mert száradáskor összeragadhat más könyvekkel.
-Bőrkötéses, aranyozott könyvek, antik darabok esetében használjunk mindig speciális, márkázott terméket.
-Matt kötésű könyveinket kizárólag száraz ruhával töröljük át.
Óvjuk, ápoljuk könyveinket, hiszen hagyatékunk a jövő emberének, emberségünk alapja, az írás, az olvasás, az írott történelem!
Kategóriák: Nappali · Vegyszermentes · tiszta
Tagged: bőrkötéses, könyv, kefe, nedves ruha

Napjainkban egyre inkább szélesedik a polikarbonát felhasználásának területe. Bel- és kültérben egyaránt találkozhatunk vele. Sokoldalúságának bizonyítékaként íme egy kisebb felsorolás:
-Kültéri felhasználás: előtetők, garázstetők, medencetetők, melegházak, télikertek, fényáteresztő falfelületek, nyílászárók, stb.
-Beltéri felhasználás: nyílászárók, zuhanykabinok, dekorációs elemek, edények, stb.
-Személyes felhasználás: mindennapi használati tárgyak, szemüveglencsék, stb.
Bármely területen használunk polikarbonátból készült tárgyakat, rendszeres tisztításáról gondoskodnunk kell. Igaz, hogy nagy szilárdságú, kemény anyagról van szó, tisztítása mégis nagyobb odafigyelést igényel, mint az üvegé.
Soha ne próbáljuk ledörzsölni róla a szennyeződést -tisztítópasztával se-, mert könnyen karcolódik!
Ne használjunk lemosásához acetont, benzint, vagy más oldószert, mert megmarhatja a felületet!
Ne próbáljuk felforrósodott állapotban tisztítani!
Tisztítás előtt öblítsük le folyóvízzel, majd nedves, puha ronggyal töröljük tisztára. Fontos, hogy cseréljük gyakran a vizet és ügyeljünk a használt rongy tisztaságára, mert a ráragadt szemcsék szintén karcosodást okozhatnak. Zsíros szennyeződés eltávolításakor a mosáshoz használt vízbe tegyünk egy kevés mosogatószert.
Ne használjunk papírtörlőkendőt, mert a nem megfelelő finomságú papír szintén karcolhatja a felületet!
Szemüveg tisztítására használjunk márkázott terméket!
Kategóriák: tiszta
Tagged: melegház, mosószer, nyílászárók, papírtörlőkendő, télikert

Talán furcsának tűnik, hogy ez a cikk -kiemelve a teljes autóápolásból- csak a biztonsági övek tisztításával foglalkozik. Az ok egy újabb személyes tapasztalat. Bár napjainkban az autó már nem luxuscikk, egy új autó megvásárlása a legtöbb ember számára hosszas gyűjtögetés, spórolás, vagy egy jól kiválasztott hitel eredménye.Ezért az átlagember elsősorban megbízható, használt autót igyekszik vásárolni . Ez alól jómagam sem voltam kivétel. Az új autó illúzióját és a teljes komfortérzetet biztosítandó, első utam egy kézi autómosóhoz vezetett, mert bár -látszólag- tiszta volt egy alapos mosást nem spórolhattam el tőle.
Sorbaállás, kávé, újságolvasás és már vihettem is büszkén haza a család “új” szerzeményét.
A sokk nem is engem ért, hanem feleségemet. Miután becsöngettem és ő kijött megnézni az autót, gyanús volt, hogy tekintete döbbenten rám tapadt.
-Mi ez? -kérdezte.
-Háát az autó, amit kinéztünk… -hebegtem értetlenül.
-Azt látom. Szép. De mi ez a válladon?
…szóval eljutottunk a cikk alapjához. Ugyanis mind a kereskedésben, mind a kézi mosóban csillogóra pucoltak mindent – ami látszott. Viszont az automata övfeszítőnek köszönhetően rejtve maradt némi kosz a kocsiban, és ez épp az én fehér pólómon mutatta meg magát.
Természetesen, ami történt, nem maradt állandósult probléma… …csupán tanulság.
Igaz, hogy kocsinkat rendszeresen mossuk, ápoljuk, de tegyük a kezünket a szívünkre kedves autóstársaim: -Hányszor mossuk le a biztonsági öveket?
Elég a nyaralás utolsó napján rajtunk maradt naptej, vagy egy átizzadt közlekedési dugó, és az öveken megtelepedett por valóságos festékké válik.
Az övek tisztítása egyszerű feladat:
- húzzuk ki őket teljes hosszukban,
- langyos, szappanos vízzel, szivaccsal alaposan mossuk át,
-szintén egy szivaccsal, de már tiszta vízzel öblítsük le,
-majd kihúzott állapotban szárítsuk meg őket.
Az automata övfeszítők miatt az öveket a kihúzás végpontján rögzítsük egy biztosító tűvel, vagy csipesszel.
Ne próbáljuk semmilyen körülmények között oldószeres tisztítószerrel eltávolítani a szennyeződéseket, mert ezzel károsíthatjuk a szövetet, ami baleset eseté elszakadhat!
A teljes száradás előtt ne engedjük vissza őket, mert nedvességet juttathatunk a rugókhoz!
Ennek a néhány tanácsnak a betartásával biztosak lehetünk abban, hogy -az enyémhez hasonló- kellemetlen szituációkat elkerüljük.
Kategóriák: gépkocsi · tiszta
Tagged: biztonsági öv, meleg víz, szappan, szivacs
Az egész akkor kezdődött, amikor megvettünk egy kb. 30 éves házat. A szokott módon lemostuk az ablakokat… …az eredmény: merő homály. Következett a klasszikus ecetes vízzel, újságpapírral történő átdörzsölés. Ez után eltűntek a homályt okozó -évtizedes- vízkő foltok, de számtalan apró karc igazolta a régi tulaj “gondos” takarítását. Ahogy beköszöntött az ősz -és jöttek a hidegebb idők- , úgy döntöttünk, hogy jól szigetelő, új nyílászárókra cseréljük a régieket, és ezzel egy időben felújítjuk a házat kívül, belül.
A számunkra elérhető fehér, műanyag keretes, -tokos ablakokat rendeltük meg. Gondolatban, már nevettünk a kint szikrázó havon, és -hála a védőfóliának- temettük az ablakmosás emlékeit, de a “maximalista” vállalkozó szétzúzta álmainkat és -bizonyítandó, hogy az általa szerelt ablakok tökéletesek- nemes egyszerűséggel lehúzta a fóliát ablakról, keretről, párkányról egyaránt.
Az ablakok valóban szépek voltak. De jött a felújítás, és kívülről a ház terrakotta színezése ill. az ereszték paliszander páca, belülről a glettanyag, a tapétaragasztó, és a festék szórta tele absztrakt mintákkal mind az üveget, mind a fehér műanyagokat.
A sírás határán voltam. Első gondolatom -hogy ezt a munkát másra bízom és inkább fizetek érte- hamar a múlté lett, amikor a takarítandó felületet meglátó vállalkozók horrorisztikus árait meghallottam, de szerencsére egy ismerősöm -aki korábban ablaktisztításból élt- felajánlotta segítségét, és meggyőzött a feladat elvégezhetőségéről.
-első lépésként egy ún. üvegkaparó pengével a teljes üvegfelületet “lenagyoltuk”,
-majd a keretekről, párkányokról szivaccsal, bő mosószeres vízzel lemostuk (néhol sikáltuk) a nem kívánt dekorációt,
-ezután lemostuk az üveget langyos, mosószeres vízzel, puha műszálas ruhával,
-miután az üveg és a műanyagok egyaránt megszáradtak, alkoholos ablaktisztító folyadékkal, papír törlőkendővel áttöröltünk mindent újra,
-végül az autóápolásból ismert, magas viasztartalmú pasztával utókezelve a keretet és a párkányokat eltüntettük a súrolás okozta karcokat.
Ráment egy hétvégém, de megérte. a ház, és rajta az ablakok gyönyörűek. Ráadásul gazdagabb lettem egy tapasztalattal: -sose vegyük le a védőfóliát az új nyílászárókról az egyéb munkálatok befejezése előtt, vagy -ha csak felújítást végzünk, de az ablakokhoz nem nyúlunk- használjunk takarófóliát és maszkoló szalagot. A ragacsos maradványok tisztítóalkohollal könnyen eltávolíthatóak.
Remélem, hogy aki ezt a cikket olvassa, más kárán -az enyémen- tanult…
Kategóriák: Konyha · Nappali · tiszta
Tagged: Ablak, alkohol, építkezés, felújítás, viasz

“A tej élet, erő, egészség.” Azonban nemcsak italnak kiváló a tej, hanem bőrápolónak is. Hiszen nem csak képletesen értendő az a régi mondás, miszerint ha valakit tejben-vajban fürösztenek, azt kényeztetik. Őseink korában valóban alkalmazták a tejfürdőt.
A tej a magas proteintartalma és a bőrrel megegyező pH értéke miatt igazi segítség a bőrápolásban. A tejprotein tápláló és hidratáló, zsírtartalma pótolja az elveszett lipideket, és mindezt úgy teszi, hogy az érzékeny bőrűeknél is nagyon ritkán vált ki allergiát. Ráadásul a magas tejcukortartalommal együtt páratlan, lágy anyag jön létre.
Fürdő tejjel – Vegyünk zsíros tejet a boltban, majd a meleg fürdővízbe öntsünk két litert! 20 perc lazítás után itassuk le magunkról a felesleget! Ha dúsítani szeretnénk a fürdő ápoló hatását, akkor válasszunk illóolajakat hozzá, például levendulát! A tej zsíros közege kiválóan oldja az éterikus olajokat.
Ha nincs időnk nyugtató fürdőre, akkor sem kell lemondanunk a tej fantasztikus ápoló hatásáról. Hiszen rengeteg tusfürdő is tartalmaz tejet.
Forrás: http://www.sulinet.hu
Kategóriák: Személyi higiénia · Vegyszermentes
Tagged: levendulaolaj, tej

Írtunk itt már sok olyan -a háztartásban használható- dologról, ami nagyszüleink idején bizonyította alkalmasságát. Most a modern kor egyik termékére szeretnénk felhívni a figyelmet.
Az enyhén alkoholos, bőrbarát olajokkal átitatott nedves törlőkendő -popsitörlő kendő- bárki számára hasznos lehet a mindennapokban. Természetesen remek kéztisztító azokra az alkalmakra, amikor épp nem vagyunk “vízközelben”, de éppúgy használhatjuk nyilvános illemhelyek tisztítására, fertőtlenítésére is. De ne csak a zsebben elférő “mini” kiszerelést részesítsük előnyben, mert a spontán, otthonunkon kívüli eseteken túl a háztartásban, de még az autónk tisztántartásában is hasznos segítőnk lehet.
Ha már az autót említettük: -kiválóan alkalmas a műanyagból készült burkolatok, a kormány, a váltógomb, a kézifékkar, az irányjelző karok, de még a rádió kapcsolójának tisztítására is.
Otthonunk takarításakor áttörölhetjük vele a kilincseket, belső ablakpárkányokat és minden olyan felületet, amiről port, vagy akár zsíros szennyeződést szeretnénk eltávolítani.
Előnye, hogy antibakteriális ill. nem tartalmaz allergén anyagokat. Használata gyors és egyszerű, éppúgy megfelel agglegénylakások, mint gyermekes családok otthonának tisztán tartására.
A megvásárlásakor igyekezzünk illatanyagoktól mentes terméket választani, mert ezek sok esetben -a háztartási célnak nem megfelelően- magas olajtartalommal rendelkeznek.
Ne használjuk natúr fa, vagy porózus anyagok tisztítására, mert könnyen bolyhosodhat!
Ha gyermekünk segíteni szeretne a takarításban, nyugodtan rábízhatjuk pl. játékainak letörlését, de ügyeljünk rá, hogy nehogy a szemébe dörzsölje -ha ez mégis megtörténne, mossuk ki langyos folyóvízzel!
Használat után a csomagolást gondosan zárjuk le, hogy megőrizzük a benne maradt törlőkendők nedvességét.
Kategóriák: Az otthon illata · gépkocsi · tiszta
Tagged: antibakteriális, autó, meleg víz, olaj, por, wc

“A szem a lélek tükre.” Vigyáznunk kell hát rá. Aki sokat ül a számítógép előtt, arra pedig különösen érvényes ez, hiszen a folyamatos monitornézéstől nagyon elfáradhat az ember szeme. Abban az esetben, ha ezt az érzést már tapasztalta, készítsen velünk szemnyugtató és -frissítő borogatást természetes alapanyagokból!
Szemtisztító és -frissítő kezelés –
A szemünket időnként tisztítani kell, nem elég egy átlagos mosakodás. A szemünk számára a meleg, enyhés sós vízfürdő a legmegnyugtatóbb. Körülbelül két csésze meleg vízben oldjunk fel egy evőkanál sót! Miután egy kicsit lehűlt a folyadék, egy sós lébe mártott vattadarabbal borogassuk a szemhéjunkat! Nyugodtan megengedhetjük azt is, hogy a szemünkbe jusson a víz, ugyanis egyáltalán nem csíp.
Szemnyugtató borogatás –
Erre olyankor van szükség, ha a sok olvasástól vagy számítógépezéstől elfárad a szemünk. Két réteg pamut vagy lenvászon közé tegyünk nyers, reszelt burgonyát! Helyezzük a kis csomagocskát a szemedre, majd feküdjünk le, és így pihenjünk 15 percig!
Szempilla-kondicionálás
– Abban az esetben, ha egészséges erős szempillát szeretnénkidőnként ecseteld be olívaolajjal. Csillogó és egészséges fényű lesz tőle.
Kategóriák: Személyi higiénia · Vegyszermentes · tiszta
Tagged: burgonya, olivaolaj, só

A legtöbb otthonban fellelhető egy-egy olyan tárgy -vagy bútordarab-, ami rattanból (nádpálma) készült. Ez többek között annak a ténynek köszönhető, hogy a szögletes “minimál” stílusú darabok éppúgy megtalálhatóak az üzletekben, mint az íves, különleges fonatúak. Egyszóval: -egy időtálló, kül- és beltérben egyaránt alkalmazható, minden stílus irányzatba beilleszthető termékről van szó.
Sokan gondolnak arra egy ilyen tárgy megvásárlásakor, hogy miként fogják tisztán tartani, hiszen a fonott struktúra valóságos porcsapda lehet. A kérdésre a válasz az alábbi sorokban található:
- portalanítsuk le alaposan (pl. a porszívó “kefés” toldalékát használva),
- mosószeres vízzel, műszálas kefével mossuk át alaposan,
- tiszta vízzel öblítsük le,
- végül -a tárgy méretétől függően- hajszárítóval, vagy légkeverő (ventillátoros) hősugárzóval a lehető legenyhébb fokozatot használva szárítsuk meg.
Kerti bútorok esetében érdemes szezon közben többször, ill. tárolás előtt és után elvégezni a tisztítást.
Sérülés esetén -tisztítás előtt- forduljunk szakemberhez, hiszen egy nedves mosással örökre búcsúzhatunk kedvenc tárgyunktól!
Kategóriák: Szabadidő · tiszta
Tagged: hősugárzó, mosószeres víz, műszálas kefe

Minden gyerek körül -rohamos tempóban- megjelennek a különböző plüssfigurák.Ezek közül akadhat egy-egy, amelyik egészen a felnőtté válásig elkísér bennünket.
Kedvenc plüss mackóm is hasonló utat járt be. Majd fiam születése után kiderült, hogy az én választottam az övé is. Természetesen nem adhattam azonnal a kezébe, hiszen az én életemet már jó néhány éve a polcról “figyelte”. Bár látható kosz nem volt rajta, a bundájába fészkelődött por okot adott egy alapos fürdetésre.
“Szerencsére” nem az első osztályú minőséget képviselte, ezért különösebb brummogás és dörmögés nélkül tűrte, hogy a mosógépbe tegyem, azután fregolira csíptessem… …azóta eltelt közel két év. Az én régi mackómnak pedig rengeteg új “barátja” lett -maszattal, morzsával, porral. Ezek között már jócskán akad olyan is, amelyik a fenti mosást kifejezetten rosszul viselné. Némi utánajárással meglepően jó megoldásokat sikerült találnom.
- Vízben nem mosható kedvenceinket szórjuk be burgonyaliszttel -keményítő-, majd némi “hatási idő” után keféljük át alaposan.
Szintén jó megoldás, ha jó sok -akár lejárt szavatosságú- sütőpor társaságában egy nejlon szatyorba tesszük, összerázzuk, majd egy puha kefével alaposan átkeféljük őket.
-Kevésbé kényes, de gépben nem mosható, kitömött plüss figurákat samponnal és puha vizes kefével súrolva varázsolhatunk újjá.
Ha mégis az egyszerű gépi mosást választottuk, és kedvencünk formátlanná válik: -tegyük forró vízbe és nyomkodjuk addig, amíg vissza nem nyeri eredeti formáját.
Fontos, hogy amíg ezek a plüss kedvencek pl. gyermekünk állandó hálótársai, gondoskodjunk rendszeres tisztításukról, hiszen bundájuk kiváló élettér lehet az atkáknak, a pornak és egyéb allergia okozóknak!
forrás: www.pink.hu
Kategóriák: Nappali · tiszta
Tagged: burgonyliszt, keményítő, Sampon, sütőpor, vizes kefe

A mikrózható edények, a konyha egyik legpraktikusabb részei. Szögletes formájuknak köszönhetően tökéletesen elférnek a hűtőben és könnyen pakolhatunk bele bármit, akár sajtról, akár kész ételről legyen szó. Mi van akkor, ha ezek az edények bekoszolódnak erre adunk ma választ.
A mikrózható edények nagyrésze, úgy van kitalálva, hogy a mosogatógépben könnyen tisztítható legyen, az már a gyártótól függ, hogy a felső vagy az alsó részébe kell helyezzük, ha kimoshassuk. Ha kézzel mossuk, arra mindig vigyázzunk, hogy ne használjuk erős surolószert, ugyanis a mikrokarcolásokon késöbbiekben könyebben megragad a kosz, és azoknak a takarítása , már majdnem lehetetlen.
Ha olyan dolgot tároltunk benne, ami befogja a doboz szélét (paradicsomot,szedret), akkor áztassuk be a dobozt olyan meleg vízbe, amibe korábban raktunk egy-két kanál hypo-t. Tökéletesen szagtalaníthatjuk a dobozunkat, ha víz mellé pár csepp citromlevet is csepegtetünk és berakjuk a mikrohullámú sütőbe. (Ezzel a módszerrel a mikrót is takaríthatjuk, ugyanis agőz loldja makacs foltokat is.)
Kategóriák: Konyha · tiszta
Tagged: citrom, hypo, mikrohullámú sütő